Újság!
Betöltés...

Villakert a XXI. században



Egy blogon találtam rá erre a villára, ami például kis kávézót is magáénak tudhat, sok egyéb dolog mellett.
Amikor rákerestem az interneten, akkor szinte az első pillanatban, pontosabban az első fotó láttán döntöttem, hogy ez az a hely, amit meg kell látogatnom. Szeretem a különleges hangulatú helyeket, még ha csak egy kávé erejéig is.

Elsősorban az épületről találtam fotókat, és a kertről nem. Ha egy épületnél - pontosabban villánál - ennyire ügyelnek a részletekre, akkor az, az őt körülvevő kertre is igaz szokott lenni. Nem tévedtem.

Sikerült kifognom egy naposnak ígérkező, de borússá váló napot. Ezért sajna kék éggel nem tudok szolgálni a képeken, de még így is látszik, hogy bár egyszerű és nem túlbonyolított a kert, mégis látványos és közben a könnyen karbantartható.

Nagyon ötletes és nagyon praktikus része a kertnek a sötétszürke kővel kiemelt csigavonalú magaságyás, ami egyben padként is szolgálhat a nyári forróság idején. De az ajtó két oldalán található klasszikus gömb formájú buxusoktól is olvadoztam. Igen tudom, nem egy eget rengető kertészeti ötlet, de egy jól megválasztott és jó helyre ültetett növény az egész kert hangulatát meghatározhatja. Mint a sarokba található, és állandóan feltűnő csillagvirágú magnólia bokor.

A bazaltkocka nagy mennyiségű használata, csak még inkább kiemeli a szürke színt, ami jó párosítás a fű zöldjével és valószínűleg a leveliket épp most bontogató bokrokkal is. Színeiben visszafogottság és nyugalom párosul (jelenleg, azaz áprilisban: szürke, fehér, zöld), ami egy hófehér villával csak izgalmas hangulatot alkothat.

Itt tényleg igaz a mondás: A kevesebb, néha több.
(Még a mézeskalács ház is passzol ehhez a környezethez.)




 






A szerző: Borbás Ágnes

A Dekor&Mentha blog elindítója, a Dekor&Mentha Shop megalkotója is vagyok. Írásaim mindenkinek szólnak, akinek fontos a szépség, aki szerint a szép része a kert, akár virágoskert, akár ehető kert.

Zöldségmagok, fűszermagok, virágmagok, virághagymák, kerti eszközök, kerti kiegészítők egyaránt megtalálhatók a Dekor&Mentha Shop kínálatában. Napi és ünnepi ötletekkel, meglepetésekkel, saját kertek versenyeivel szeretnék kedvében járni látogatóimnak, kertépítő társaimnak.

2 megjegyzés :

cottage írta...

Szia

Én is elmentem felfedezni a helyet pár hónapja. És egyszerűen hibátlan. Biztos stílusérzékkel, amiből nem lóg ki semmi, egyszerűen nem találtam bakit. Se a klozet, de a kávézó, se a pékség, se a kert. Eszméletlen!
(igaz az árak se rosszak, hmmm:))

Borbás Ági írta...

Hát igen az ára hmmmmm. De az ízek is hmmmm. ;)))