Újság!
Betöltés...

A tökéletes nyári páros: Rukkola&Prosciutto

A tegnapi grillezésünk alkalmával ismét valami újdonság került az asztalra. Szeretek kreatívan alkotni és ide tartoznak a finomságok is. Szerencsére vendégeink nyitottak voltak alkotásaimra és jól fogadták a meglepetéseimet.


Ez egy kiváló előételnek bizonyul grill partik idejére, amikor még várakozni kell a húsokra, de az orrunk már megtelt a finom illatokkal. Nagy előnye, hogy a rukkola bármelyik kertben megterem és évről-évre újra hajt. Sőt, ha felmagzik, akkor bő szaporulatra is számíthatunk a következő évben. Érdemes vele egy próbát tenni és több féle módon is elkészíteni.

Hozzávalók:
  • Rukkola
  • Prosciutto crudo

Öntet:
  • 3 ek. olíva olaj
  • 1-2 ek. citromlé
  • só, bors

A levagdosott és megmosott rukkola leveleket csokrokba formázzuk és belemártogatjuk az öntetbe, majd körbetekerjük egy - egy sonka szelettel. Amelyeket aztán szép formásan egy tányérra helyezünk.

Hús és saláta imádóknak is kedvükre lehet ez a kis nyári csokor, amit akár habzsolva, akár komótosan, de a nyár ízeivel telve, kint a kertben olyan jó elfogyasztani.




A szerző: Borbás Ágnes

A Dekor&Mentha blog elindítója, a Dekor&Mentha Shop megalkotója is vagyok. Írásaim mindenkinek szólnak, akinek fontos a szépség, aki szerint a szép része a kert, akár virágoskert, akár ehető kert.

Zöldségmagok, fűszermagok, virágmagok, virághagymák, kerti eszközök, kerti kiegészítők egyaránt megtalálhatók a Dekor&Mentha Shop kínálatában. Napi és ünnepi ötletekkel, meglepetésekkel, saját kertek versenyeivel szeretnék kedvében járni látogatóimnak, kertépítő társaimnak.

0 megjegyzés :