Újság!
Betöltés...

Levendulás az utcafronton

Még télen jött az ötlet, hogy valamit kezdeni kellene az utcafronti résszel. És ha már a Dekor&Mentha blogot írom, akkor rögtön a virágos megoldások léptek előtérbe.
Egy kis lenvirág a levendulásban, ha már fogyóban a kék szín.

A ház előtt álló (jobb esetben) füves utcafront igazából a senki földje, de mégis mindenki sajátjának tekinti, ha valami szépet és hasznosat talál benne. Szóval, valami olyanban kellett gondolkoznom, ami nem igényel túl sok gondozást (egy idő után), de mégis jól mutat. Ha pedig lecsípnek belőle egy-egy szál virágot, attól a növény még nem pusztul el és én sem dőlök kardomba. Így esett a választás elsősorban a levendulára.


Gondban, csak az utcai kutyasétáltatással és -üdvözléssel (lendületes árokugrások alkalmával mennyire veszik figyelembe azt az apró pici növényt a sétálásra kihozott kutyusok) voltam, ami egyelőre úgy néz ki, hogy megoldódott egy kifeszített spárgával. És ezt köszönöm minden környékbéli kutyatulajdonosnak. :)

Levendula szereti a napos meleg helyet. És jól tűri a szárazabb időszakokat is. Persze, ha nem szeretnénk, hogy felkopaszodjon, akkor inkább locsolgassuk rendszeresen (főként a begyökeresedési időszakban), mintsem a szárazságtűrését teszteljük.
Került közé körömvirág, és kék len, amelyek idén kicsit megkésve virágoznak.
Remélem ez utóbbiak idén ősszel elszórják majd a magjaikat és egy olyan összefüggő virágos felületet hoznak létre, ami egy csodás köszönő felület lesz a hozzánk betérő vendégek és természetesen önmagunk örömére is.

Késő tavaszi állapot:



Egy kis kontraszt körömvirággal

Két héttel ezelőtt:

Mi lesz itt jövőre?
Már várom, hogy lila gombócokat fotózzak és szobámban érezzem a "levendula mező" illatát. ;)


A szerző: Borbás Ágnes

A Dekor&Mentha blog elindítója, a Dekor&Mentha Shop megalkotója is vagyok. Írásaim mindenkinek szólnak, akinek fontos a szépség, aki szerint a szép része a kert, akár virágoskert, akár ehető kert.

Zöldségmagok, fűszermagok, virágmagok, virághagymák, kerti eszközök, kerti kiegészítők egyaránt megtalálhatók a Dekor&Mentha Shop kínálatában. Napi és ünnepi ötletekkel, meglepetésekkel, saját kertek versenyeivel szeretnék kedvében járni látogatóimnak, kertépítő társaimnak.

4 megjegyzés :

Aranyalma írta...

Szia!
Nekem lómenta van a kerítés előtt végig, az oszlopokra meg lonc van felfuttatva. Nagyon szeretem ennek a mentának az illatát, csak sajnos meg kell válljak tőle, mert ilyenkorra a folyófű tisztára lehúzza a földre és lehetetlenség kibogozni. Először én is levendulára gondoltam, aztán végül a nepeta six hill giantra esett a választásom, mert ebből már rengeteg van a kertben és ősszel nem lesz gond a tőosztás, de arra is gondoltam, hogy gyökereztetnék. Szerinted melyik hormonpor lenne hozzá a legmegfelelőbb? Állítólag fahéjjal ki lehet váltani a hormonporokat, két hete kipróbáltam pár levágott hajtáson, többféle növényen, kíváncsi vagyok, hogy jutnak-e valamire.

Borbás Ági írta...

Ez nagyon szép párosítás. Hasonló Giant fajtám volt, ami szinte tarackolva terjedt és egész nyáron át virágzott. Annak semmiféle hormonporra nem volt szüksége a gyökereztetéshez. Csak kiástam egy kis felesleget és ment az új helyre, ahol pár hét után már be is gyökeresedett.
A gyökereztető porok közül a lágyszárúak számára kifejlesztett szert érdemes megvenned.
Fahéjjal még nem próbálkoztam, de ha te elvégzed ezt a kísérletet, akkor írd meg nekünk a tapasztalatodat. Szerintem többen is kíváncsiak lesznek rá.

Unknown írta...

Azt hiszem ez volt az év legjobb ötleteeee :)éppen azon gondolkodtam mi a fenét kezdjek ott kint a füves résszel..(na jó van jázmin meg nyári orgonafa,meg hibiszkus fa ami totál tetves és a feketés zőld árnyalatában pompázik...)és pont rá akadtam erre a jó kis cikkre :)köszike :)

Borbás Ági írta...

De örülök, hogy ezt írtad. :) Én egyszerűen rajongok érte.
Az egész hetem azzal telt el, hogy az utcafronti részt csinosítgattam. (Mindig egy kicsit.) És most már csak a lila virágok kinyílására várok, ugyanis óriási nőttek ezek az apró bokrocskák.
Olyan lett, mint egy mini levendula mező. Csak ajánlani tudom. :)