Nyár elején találtam rá Éva teraszára és teljesen elvarázsolt. Olyannyira, hogy még hónapokkal később is emlékezetemben élt egy - egy képe. Majd amikor nyár végén megkerestem azzal, hogy szeretném bemutatni a teraszát, örömmel fogadta azt. Ám némi üröm keveredett az örömbe. Olvassátok el ennek a csodás terasznak történetét:
"Még nyílnak" a teraszon "a kerti virágok."..még virít a büdöske, körömvirág, de már nem olyan mosolygósak, mint a nyár elején. Már kicsit rozsdásodnak a leveleik, a meleg színek minden variációjában és árnyalatában pompázó vasvirágok is jelzik, hamarosan itt az ősz, és egyre többen már magot érlelnek a hosszú száraikon. A létrán felfutó dísztök 3 kis csenevész termése még masszívan csüng a szárán, de már sárgán zörögnek a száraz levek rajta.

Nagy lelkesedéssel kezdtem tavasszal a vadiúj teraszom berendezésébe, miután hosszas "szenvedés" után sikerült építési engedélyt szerezni, megterveztetni, és a sumák kőművesekkel megépíttetni. Belerokkantam. Anyagilag is, lelkileg is. Most ábrándozom egy tetőről föléje, de ez soha meg nem valósuló álom marad. Nincs rá pénz, elfogyott az energia.

Amikor már kezdett alakulni a teraszom "arculata" , jött a vihar, majd, miután elvonult, minden romokban hevert. Már nem volt energiám újból összekapni a dolgot.
Jelenleg készülök a téli pihenőre, és várom a tavaszt. A raklapokból erkélykorlát lesz, ki ne potyogjon az unokám, amolyan függőleges kert, sok kövirózsával, a nagy vesszőkosarakba jövőre kisebb növényeket ültetek, a vasvirágok méteresekre nyurgultak, szépek, csak kissé dzsungeles lett az összkép. Remélem a leánderek átvészelik a telet. Tavaszra majd új dizájnnal jelentkezem, addig nosztalgiázzunk még egyet az idein. Nézegessük a nyár elején, derekán készült képeket.
Köszönöm Éva, hogy megmutattad a teraszodat és kívánok jövőre mégjobb ötleteket, amiket megvalósíthatsz.
1 megjegyzés :
https://www.facebook.com/koltaieva/photos
örülök, hogy bemutathattam a teraszomat, de igazán én csak egy amatőr vagyok. A foglakozásom grafikus, nézzétek meg a munkáimat a fészbukon :), a fenti linken sok albumot találtok új lakóhelyemről Sopronról, és a munkáimból, vagyis grafikákból, gyerek-illusztrációkból.
Megjegyzés küldése