Már sokféle kerti partira voltam hivatalos és sok félét tartottam én magam is. Volt közöttük zenétől hangos-táncolós, éjszakába nyúló beszélgetős, gasztronómiai élvezeteknek hódolós, de mostanában inkább a gyerekek csatakiáltásaitól szokott zajos lenni.
Amikor megláttam ezeket a képeket, rögtön tudtam, hogy ez bizony kihagyhatatlan. Na, de hol? Nálunk mindenhol belóg egy-egy faág, így képtelenség egy vetítőt felállítani megfelelő távolságra. De ez legyen az én gondom. Majd leszervezem máshol. Barátaim készüljetek!!! ;)
Házigazda feladata a lampionok, a székek, a büféasztal előkészítése. A műszaki cuccokat, mint például projektort, hangfalakat és a hozzátartozó vásznat mindenképpen neki kell előre leszerveznie/beszereznie, illetve érdemes legalább 5 olyan filmet kikészítenie, ami nagyjából a társaság ízlésének megfelel.
Ami egy moziban elengedhetetlen és a vendégek akár belépőként is magukkal hozhatják, az a mikróban elkészíthető pattogatott kukorica, némi gumicukorral, édességgel illetve félliteres üdítőkkel.
Én már nagyon régen néztem filmet a barátaimmal, legutóbb a 2008- as foci Eb döntője hozott minket össze ilyen közös tévézésre, de még az is nagy élmény volt. Hát még egy ilyen pattogatott kukoricás kerti mozi, micsoda élmény lenne.
3 megjegyzés :
Ilyenre én is készülök már régóta, de most megadtad az utolsó lökést, most már tényleg meg kell csinálni, annyira jó lehet!!!! : ))))
Kellemesen meleg hétvégét kívánok hozzá nektek! :))
vajon a szomszédok is örülnek neki...
Megjegyzés küldése