Újság!
Betöltés...

Komposztáljunk JÓL, de hogyan? - PROBLÉMÁK & MEGOLDÁSOK

Komposztálni, csak elhatározás kérdése és utána már minden megy magától.
Sokáig én is így gondoltam. Egészen addig, amíg be nem költöztünk előző kertünkbe és meg nem kaptam örökségül három befulladt komposztálót. Teljesen kiszáradva és minden élettől mentesen. Két évig igen aktív kerttervezési és -építési időszak volt, majd jöttek azok az apróságok, amik hosszú távon KISZOLGÁLNAK egy kertet. HA JÓL MŰKÖDTETED!!!

Kép forrása

Sosem csináltam akkora faksznit a komposztálásból, mint mostanában szokás, mert olyan szerencsés helyzetben nőttem fel, hogy a nagypapám ezt játékosan tanította meg. Egyszerűen közölte, hogy ebbe a kukába gyűjtjük a komposztálható anyagokat, és ezeket az információkat nagyon sokszor és többször kijavítva elmondták nekünk, gyerekeknek. Ismétlésre és javításra szükség is volt, mert néhány alkalommal előfordult, hogy nem megfelelő kukába akartuk dobni a maradékokat. Viszont így gyerekekként, játékosan, szinte észrevétlenül megtanultuk azt, hogy hogyan adjuk vissza a földnek a számunkra már feleslegesnek ítélt, de még használható zöld hulladékokat.

Ahová faültetés volt betervezve, kiásott egy nagyobb gödröt és egy teljes évig oda hordtuk a komposztálandó hulladékokat. Majd, amikor ez összeérett, akkor előkészítették a gödröt az ültetendő fának trágyával, rá egy adag termőfölddel, és végezetül odakerült a kert egy újabb termő fája.

Ma ezt a módszert, egy kis- vagy városi kertbe nehezen tudnánk kivitelezni, ezért praktikusabbak a komposztáló ládák. De hogyan működhet jól ez a rendszer egy "vékony műanyag dobozban"?

Már egyszer írtam róla, hogy
mi gyűjthető a komposztáló ládákba és mit nem tanácsos oda rakni,
ám most más szemszögből teljesen ÚJ POSZT született ebben a témában:
Kép forrása

ÖSSZEGYŰJTÖTTEM a KÜLÖNBÖZŐ KOMPOSZTÁLÁSI PROBLÉMÁKAT, és AZOK MEGOLDÁSAIT.

Probléma: BÜDÖS
  • Túl etetted (azaz rövid időn belül pakoltad meg nagy mennyiséggel)
  • Túl nedves
  • Nincs vízelvezetési lehetőség (azaz egy zárt rendszerben komposztálsz, ahonnan nem tud távozni a felesleges nedvesség)
Megoldás:
  • Többször kevesebb adagot adj hozzá
  • Öntsd vagy vezesd ki belőle a túl sok nedvességet.
  • Keverj bele szárazanyagot

Probléma: TÚL SOK A MUSLINCA
  • Fedetlen a komposztáló
  • Túl etetés (elsősorban nyári gyümölcsszezonra jellemző)
Megoldás:
  • A hullott gyümölcsöket ásd be a komposzt kupacba
  • Állíts fel muslinca csapdát közel a komposztálóhoz

Probléma: TÚL NEDVES
  • Túl etetted (azaz rövid időn belül pakoltad meg nagy mennyiséggel)
  • Túl sok és nagy víztartalmú növényi hulladékokkal indítottad el.

Megoldás:
  • Többször kevesebb adagot adj hozzá
  • Keverj bele szárazabb komposztálandó anyagot
  • Old meg valamilyen módon a szellőzését
  • Átmenetileg helyezz be oldalsó csöveket a víz elvezetésére.

Probléma: TÚL SZÁRAZ
  • Túl sok száraz anyag lett hozzáadva
  • Túl nagy a levegőmozgás a komposztálóban
Megoldás:
  • Locsold meg néha
  • Takard le újságpapírral (lehetőség szerint kevéssé fényes papírra nyomott, kevés színes festékkel), ami zárja a komposztálót és benntartja az addigi nedvességet.

Probléma: NINCS vagy ELPUSZTULNAK a lebontásért felelős izgi kinézetű élőlényeink
  • Ez egy teljesen extrém helyzet. Nagyon ritkán fordul elő
  • Különleges rosszul kezelt komposztáló esetén állhat fenn ez a helyzet.
  • Túl melegedett, vagy túlságosan lehűlt (Ideális: 16 - 26C-fok)

Megoldás:
  • Olvasd végig a fenti problémákra a megoldásokat. Azok között biztos találsz olyat, ami első lépésként segíthet.
  • Állítsd helyre a komposztálód hőmérsékletét (szellőztetéssel vagy takarással)
  • Egy kis napfény segít a még ott lévő állatok aktivizálásában. (Elkezdenek ásni.)

Végezetül pedig egy ötlet:
A veteményeskert padlója alá helyezett komposztáló.
    Kép forrása

    Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél mindig frissen értesülni róluk, akkor iratkozz fel a blog oldalán vagy a Facebook oldalon a "Követés funkciónál" válaszd a "Megjelenítés elsőként" lehetőséget.
    Köszönöm, ha megosztod az ismerőseiddel.

    Ha kerttervezés kérdése merül fel benned, akkor keress bátran a

    KertÁlmodó

    oldalain.

    A szerző: Borbás Ágnes

    A Dekor&Mentha blog elindítója, a Dekor&Mentha Shop megalkotója is vagyok. Írásaim mindenkinek szólnak, akinek fontos a szépség, aki szerint a szép része a kert, akár virágoskert, akár ehető kert.

    Zöldségmagok, fűszermagok, virágmagok, virághagymák, kerti eszközök, kerti kiegészítők egyaránt megtalálhatók a Dekor&Mentha Shop kínálatában. Napi és ünnepi ötletekkel, meglepetésekkel, saját kertek versenyeivel szeretnék kedvében járni látogatóimnak, kertépítő társaimnak.

    0 megjegyzés :