Újság!
Betöltés...

A kertész karmája, avagy csak csigát NEEE!



Komoly beismeréssel tartozom. Férjem szerint a karmám látja kárát kert szenvedélyemnek.
Talán már előfordult mással is, hogy egyik nap még volt virág és levél is a kedvenc növényén, de másnap reggelre mindebből már nem sok látszódott. Hát nálunk igen sokszor, és sok fajta növénnyel történt ez meg. (Így azok a növények már nem szerepelnek a kívánságlistámon.)

De ezzel egyidőben megjelent bennem a bosszú érzése, azaz úgy döntöttem, hogy levadászom az ellenséget, és elpusztítom. Néhány barátom, akik inkább a buddhista életfilozófiát követik az életükben, nemtetszésüket nyilvánították ki, de könnyű egy panelből megmondani, hogy ne törődjek a számomra oly kedves és színes virágokkal, miközben a mellettem lévő fás, árnyékos - a tulaj szerint gondozásra nem nagyon szoruló - kert egy kész csigatelepnek felel meg.

Ám amikor hazahoztuk pár hónapos magyar vizslánkat, kiderült, hogy előző életében francia vizsla lehetett, mert úgy ahogy volt, nyersen és házastól megette a kert ellenségét. Eleinte örültem ennek a bio módszernek, míg az állatorvos fel nem világosított, hogy nem szerencsés csigákat zabáltatni egy kutyával, mert amaz rengeteg mérgező növényt is felzabál, és ez a másodlagos fogyasztónak bizony árthat.

Nemsokára rá megszületett nagyobbik gyermekünk - aki valószínű, hogy előző életében vizslánkkal együtt francia honban tengette életét - és amikor már járás biztos lett, ő is ízletes csemegeként fogta fel a nyers (bár ő az aprókra esküdött) házas csigákat.

Ekkor értem el a "pusztítsd, ahogy bírod" érzés csúcspontjára.

Előbb jöttek a bio megoldások, de egytől-egyig csődöt mondtak. Leghatékonyabb az volt, ha egy zacsiba összeszedtem és elvittem egy üres telekre. (Itt fejteném ki, hogy egy csigának olyan szaglószervei vannak, hogy 200-300 méterről is megérzi az ízletes eledelek illatát. Szóval nagyobb túra javasolt ilyenkor. A sörös csapdáról meg annyit, hogy a környék összes csigája a te kertedbe jön lakmározni, ha megérzik az illatát. És amikor már jól beittak, lerészegedve lezabálják a kertedet.)

Hosszas utánjárással kiderítettem egy olyan szert, ami bár Magyarországon nem, de a közeli Ausztriában kapható. Beszereztem és MÚKODOTT!!! Nem veszélyes sem macskára, sem sünire, sem kutyára. A gyerekeim meg még élnek így valószínű, hogy rájuk sincsen komoly hatással ez a csodaszer.

Az elmúlt évben a házas zabálók már kevésbé, míg a csupasz zabálók egyre inkább kezdték uralni a terepet és a kertemet, mivel tavaly későn jutott eszembe a csodaszerem használata. (Hát, ezeket már összefogdosni sincs gusztusom.)

Bár szomszédomnak nem kívánok sem rosszat, sem jót, de valószínű, hogy a gyilkosságba kergető csigáim, tényleg nincsenek jó hatással a karmámra.

Hát, majd meglátjuk...


A szerző: Borbás Ágnes

A Dekor&Mentha blog elindítója, a Dekor&Mentha Shop megalkotója is vagyok. Írásaim mindenkinek szólnak, akinek fontos a szépség, aki szerint a szép része a kert, akár virágoskert, akár ehető kert.

Zöldségmagok, fűszermagok, virágmagok, virághagymák, kerti eszközök, kerti kiegészítők egyaránt megtalálhatók a Dekor&Mentha Shop kínálatában. Napi és ünnepi ötletekkel, meglepetésekkel, saját kertek versenyeivel szeretnék kedvében járni látogatóimnak, kertépítő társaimnak.

2 megjegyzés :

Ritmus írta...

Jujj, a csigák nálam is harcért kiáltottak tavaly..:DDD A sör meg a lejárt szavatosságú energiaital nagyon kedvükre valónak bizonyult, de így is csak egyre többen lettek. Ha idén is így elszaporodnak, más megoldást kell majd keresni, ha tudsz ,kérlek írj róla!

Borbás Ági írta...

Megnéztem a nevét: Ferramol Schneckenkorn.
A lényeg, hogy a dobozán kép formájában is rajta van, hogy kutyára, macskára, sünire nem veszélyes.
Nagy esőzősek után érdemes kiszórni és nem előtte, mert a víz egy időután lebontja.