Újság!
Betöltés...

Kertmegoldás szűk térben

Nagyvárosok kedvenc kertvárosi megoldása a sorházkerti kialakítás, amelyek között találni kisebb és nagyobb méretű telket is. Ma egy egészen szűkre szabott kertbe tekinthetünkbe be, ami első ránézésre csak ruhaszárításra lehetne alkalmas.
A házhoz tartozó zöld területnek nagy hátránya, hogy bár egészen hosszú, mindösszesen csak 2 méter széles, amit csak a házon keresztül lehet megközelíteni. Ebből következik, hogy a kertépítéshez szükséges anyagokat, csak azon keresztül lehet eljuttatni a kertbe.

A tulajdonosok egy nyári használatra alkalmas plusz nappalit szerettek volna ezzel a térrel maguknak megnyerni, ahol kellemes környezetben megihatnak majd egy pohár bort. Úgy gondolom ennél sokkal többet sikerült kihozni ebből a területből.

Ami elsőre rögtön szembetűnik, hogy a teret apró kaviccsal és deszkapadozattal részekre tagolták. Így nem érzékelhető annyira hosszúnak, és ezáltal annyira keskenynek sem ez a kis terület.

Három magaságyás is került a kertbe, amit vasúti talpfákból állítottak össze, így a zöld növényzetnek is helyet tudtak biztosítani. A pihenő fölé épített pergola pedig szinte keretbe fogja, sőt szinte kiemeli a kertnek ezt a részét. Szinte vonza a tekintetünket.
Ezzel a tagoltsággal illetve szinteltolással szinte nyugalmat áraszt a kert magából, ahol jó eltölteni a délutánokat és az estéket.
ELŐTTE: 


UTÁNA:




Forrás

Olvass bele ezekbe is:
Ötletek sorházad kertjébe
Nagy ötletek kiskertekbe
Egy angol kert Párizs tetején

A szerző: Borbás Ágnes

A Dekor&Mentha blog elindítója, a Dekor&Mentha Shop megalkotója is vagyok. Írásaim mindenkinek szólnak, akinek fontos a szépség, aki szerint a szép része a kert, akár virágoskert, akár ehető kert.

Zöldségmagok, fűszermagok, virágmagok, virághagymák, kerti eszközök, kerti kiegészítők egyaránt megtalálhatók a Dekor&Mentha Shop kínálatában. Napi és ünnepi ötletekkel, meglepetésekkel, saját kertek versenyeivel szeretnék kedvében járni látogatóimnak, kertépítő társaimnak.

0 megjegyzés :