Újság!
Betöltés...

Fűszernövény spirál - a kert lelke

Gondolom a napsütésből és a növények állapotából rögtön kiderült, hogy ez a kép nem mostanában készült, de úgy gondoltam, hogy most már épp itt az ideje az idei kerttervek elkészítésének.


Januártól kezdődően én már besózott fenékkel és megélezett ásóval (na jó, ez utóbbi egy kicsit túlzás) szoktam várni a miharabbi szezonkezdést. De addig is, amíg nem lehetek odakint, terv hegyek születnek a fejemben (hova mit ültessek, vagy melyik ágyást hogyan frissítsem fel), amik kidolgozásra várnak.

Egyik évben ez a spirál terv született meg a fejemben. Jó pár hasonlót láttam már fotón, és bontott téglánk is volt bőven, így megalkottam ezt a remekművet. Mert szerintem az lett, és a lényeg mindig az, hogy a kertben magunknak és családunknak alkossunk tökéletes dolgokat.

Átmérője 1,5m, ami számomra tökéletesen megfelel a napimádó fűszernövények elszállásolására. A talaj összetétele egyre termékenyebb a spirál csúcstól lefelé haladva. Ezért a növényeket is eszerint ültettem:
  • Legfelül rozmaring, aminek inkább homokos talajra (2/3) van szüksége, és kevesebb kertiföldre (1/3). Utána a kakukkfű, aminek szintén hasonló talajigénye van.
  • Majd a citromfű és oregano következik, amelyek egy idő után igen aktív gyökérzettel rendelkeznek, és ezért nem győzőm osztogatni a szomszédoknak. Itt 1/2-1/2 homok-kertiföld arányt biztosítottam a növényeknek.
  • Végül pedig fodormenta, franciatárkony, lestyán, és petrezselyem következik, ahová már alig kevertem homokot a kertiföldbe, sőt ezek inkább ;a kifejezetten gazdag, jó termőföldet kedvelik.
Télen a ráhulló leveleket ott hagyom a növényeken szigetelés céljából, és így a vörös téglának illetve a faleveleknek köszönhetően nagyon jól átvészelik a hideget, még a telet kevésbé toleráló növények is. Ilyen például a rozmaring, ami nem mondhatni hidegtűrő növénynek, de mégis sikerült túlélnie például a 2008-2009-es telet a szabad ég alatt. Persze ez mikroklímától is függ, ami kertenként más és más lehet.

A szerző: Borbás Ágnes

A Dekor&Mentha blog elindítója, a Dekor&Mentha Shop megalkotója is vagyok. Írásaim mindenkinek szólnak, akinek fontos a szépség, aki szerint a szép része a kert, akár virágoskert, akár ehető kert.

Zöldségmagok, fűszermagok, virágmagok, virághagymák, kerti eszközök, kerti kiegészítők egyaránt megtalálhatók a Dekor&Mentha Shop kínálatában. Napi és ünnepi ötletekkel, meglepetésekkel, saját kertek versenyeivel szeretnék kedvében járni látogatóimnak, kertépítő társaimnak.

0 megjegyzés :