Újság!
Betöltés...

Egyedi téglák zöldfalakhoz

Egy zöld burokba csomagolt otthon kellemes a szemnek és a léleknek is. Ám, míg a borostyánt és a vadszőlőt csak bombabiztos vakolatok esetében tanácsolják a szakértők, addig a komoly zöldfal technológiák igencsak költséges és bonyolult megoldásnak tűnnek egy kisebb társasház vagy egy családi ház számára.

Szerencsére az emberi találékonyság határtalan. Olyan ötletes, formázott téglákat fejlesztettek ki, amelyeknek kiálló csészéi nemcsak mutatósak, hanem tökéletesen megfelelnek kisebb növények elültetésére majd locsolására.


A 3D- ben megtervezett, majd egy manufaktúrában legyártott mintapéldány után rögtön látható, tapintható és természetesen bármikor újragyártható az a típusú tégla, ami nekünk megtetszik.

Így csak az a dolgunk, hogy a rengeteg méretből és formából összeállítsuk a számunkra legideálisabb mintát. Hagyományos falazással beépíthető, ezért bármikor kombinálhatjuk az átlagos falazóelemekkel.
Nem csak új fal felhúzása esetén használható, hanem bármikor hozzáépíthetjük egy már meglévő épülethez is. Mindkét esetben fontos szempont a növények locsolása, amit szivattyúval csepegtetéssel oldanak meg. Növény kiválasztásánál fontos szempont, hogy kevés földdel is beérje, ezért az illatos fűszernövényeket és a pozsgásokat érdemes előnyben részesíteni.








A szerző: Borbás Ágnes

A Dekor&Mentha blog elindítója, a Dekor&Mentha Shop megalkotója is vagyok. Írásaim mindenkinek szólnak, akinek fontos a szépség, aki szerint a szép része a kert, akár virágoskert, akár ehető kert.

Zöldségmagok, fűszermagok, virágmagok, virághagymák, kerti eszközök, kerti kiegészítők egyaránt megtalálhatók a Dekor&Mentha Shop kínálatában. Napi és ünnepi ötletekkel, meglepetésekkel, saját kertek versenyeivel szeretnék kedvében járni látogatóimnak, kertépítő társaimnak.

0 megjegyzés :