Újság!
Betöltés...

Adventi ajtódísz - természet és otthon

Adventre hangolódni és díszíteni az otthonunkat / kertünket egy olyan felfokozott lelkiállapot, ami a végén boldog mosollyal tölti meg a szívünket. 

Szeretem a kertünket ünnepi díszbe öltöztetni. Jó látni, ahogy a hideg és a tél által megfakult sarkok hirtelen ragyogással és élénk pezsgéssel telnek meg. Még szerencse, hogy az adventi időszak 4 hétig tart, mert így van időm elkészülni. A mottóm ehhez a tevékenységhez, hogy mindig csak egy kicsivel haladjak előrébb és az jó érzéssel töltsön el minden egyes alkalommal. 



Most szombaton ez az ajtódísz készült a Dekor&Mentha műhelyben.
Valami teljesen mást akartam készíteni, mint az elmúlt években. Mert a 2020-as év teljesen más volt, mint előtte bármelyik. 



Minden anyagot, (a koszorú alaptól kezdődően) én magam gyűjtöttem és így került a koszorúra. Szerencse, hogy a város szélén lakunk, így ez nem jelent számomra gondot. Volt olyan termés, amit lefújtam arany festékkel, hogy felfrissüljön és szebb ragyogást kapjon a dekoráción. Így természetes, de mégis ünnepi ajtódísz jött létre. 

Szerettem volna fészek-hangulatot kialakítani a koszorún, ami lehet első látásra kissé rendezetlenebb benyomást kelthet benned, mégis számomra az otthont jelképezi, ami úgy gondolom fontos helyszín volt idén mindannyiunk életében.



Boldog ünnepi készülődést és ragyogó kerti pillanatokat kívánok nektek decemberben is!
Ági









Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél mindig frissen értesülni róluk, akkor iratkozz fel a blog oldalán vagy a Facebook oldalon a "Követés funkciónál" válaszd a  "Megjelenítés elsőként" lehetőséget.
Köszönöm, ha megosztod az ismerőseiddel.

A szerző: Borbás Ágnes

A Dekor&Mentha blog elindítója, a Dekor&Mentha Shop megalkotója is vagyok. Írásaim mindenkinek szólnak, akinek fontos a szépség, aki szerint a szép része a kert, akár virágoskert, akár ehető kert.

Zöldségmagok, fűszermagok, virágmagok, virághagymák, kerti eszközök, kerti kiegészítők egyaránt megtalálhatók a Dekor&Mentha Shop kínálatában. Napi és ünnepi ötletekkel, meglepetésekkel, saját kertek versenyeivel szeretnék kedvében járni látogatóimnak, kertépítő társaimnak.

0 megjegyzés :