Újság!
Betöltés...

Dekor és Mentha kert - 2020 visszatekintő

Kertünk története három évvel ezelőtt kezdődött. Nagyjából akkor, amikor megláttuk a házat és eldöntöttük, hogy ez lesz az otthonunk.
Kertterveimet szinte már azon a héten papírra is vetettem, amelyet aztán sok másik követett, így végül létrejött a mostani koncepció. Rá három évre a karantén ideje alatt (sok-sok ásásssal) elkezdődött a kert kialakítása. Minden egyes alkalommal úgy éreztem, kevés vagyok én egyedül ehhez a munkához. (Ezekről szóló küzdelmes fotóimat és a részleteket a Instagram oldalon tudod nyomonkövetni)


2020 feladta a leckét, mind fókuszálásban, mind kitartásban, mind összetartásban, és az utolsó csepp erő megtalálásában is. 
Még év elején azt hittem ez lesz a könnyed gyalog - galopp év, amikor könnyed mosoly mellett elkészül a kertünk. Most visszatekintve már mondhatom könnyed volt és viszonylag egyszerű, ám közben úgy éreztem, hogy minden nagyon lassan és vontatottan halad, és talán sohasem érünk a végére. Ha a képeket végignézed, akkor láthatod, hogy idén a semmiből hoztunk létre egy olyan kertet, ami pár hónappal ezelőtt csak néhány bokorból és hatalmas gyomos területből állt.
Miközben a végállomás egy virágzóan romantikus kert lesz, tele szebbnél-szebb fókuszpontokkal.

Virágos romantika a Dekor&Mentha kertben



A lehető legunalmasabb munkával kezdődött az egész kert projekt, azaz először készült egy szikkasztó, ami egy viszonylag nagy tetőfelületről vezeti el a vizet az esőzések alkalmával. Szükséges lépés volt, mert e nélkül egy nagy nyári zápor elmoshatná a teljes hátsó kertet.
Talajtól függően ez nehezebb vagy viszonylag keményebb fizikai munkának számít, így én neki sem álltam. Jelenleg láthatatlan a kertben, de mint azt már jónéhány nagy esőzésnél megtapasztaltuk, ez a szikkasztó meg tudja menteni a kertet a tóvá válástól.

A kert egy másik pontján lesz egy vízgyűjtő tartáj kialakítva, amihez már csak a megfelelő vízgyűjtőt kell megtalálnom. 




ELŐKERT:


A szikkasztó projekt után egy kicsit leálltunk, miközben én a felhasználandó anyagokon agyaltam. Úgy gondolom egy kert az ismétlődő és jól harmonizáló anyagok, illetve az egymáshoz illeszkedő színek egységétől válik szép térré. Ezt a gondolatmenetet követve épült meg az előkert mesebelien íves  fahéj színű járdája és a hátsó kert szögletes járdája is. Most már jól látszik, hogy ehhez tökéletesen passzol a rusztikus vasúti talpfa, amiből lépcső és ülőfelület is ki lett alakítva, illetve az andezit kavics is, amely különleges hangulatot kölcsönöz a kertnek. 

Az előkert nyitott és tágas, ezért ezt egy szellős, virágokkal megpakolt térként képzeltem el, ahová jó lesz majd kisétálni, leülni, olvasgatni vagy csak élvezni a kert látványát. Mindig is az volt a vágyam, hogy egy virágmező közepén sétálhassak amikor csak kedvem tartja. Ezért a járda két oldalán csodás és tökéletesen megkomponált virágágyás szegélyezi majd az útját annak, aki betér hozzánk.

ELŐTTE:

UTÁNA 1.:

UTÁNA 2.:


Nagyon sokat változott ez a kertrész tavasz óta. Ám még jövő évre is maradt némi tennivalóm, hogy egy virágzó mező kellős közepén találd magad, amikor majd belépsz hozzánk.

HÁTSÓKERT


Íme a hátsó kert, ami végre kezd olyan formát ölteni, amelyet több éve csak én látok 3D-ben, a családom pedig az elmúlt évek tapasztalataira építve hisz benne, hogy ezek jó ötletek és tervek lesznek. Most, hogy már látják is a kézzelfogható kertrészleteket, ők is kezdenek ötletelni.


ELŐTTE:

UTÁNA 1.

UTÁNA 2.

Szerencsések vagyunk a telek formáját illetően, ugyanis egy telken két kertet hozhatok létre. Adottságaikból adódóan más - más funkciókkal és hangulattal öltöztetve fel őket. 
Hátsó kertünk: Zárt, szinte a kolostor falai közé szorított udvarszerű kerthangulatát idézi. Legalábbis bennem. Így aztán ebből az érzésből kiindulva szabályosabb vonalakat és formákat használtam.

Rajongok a rusztikus anyagokért és tárgyakért. Ezt szerettem volna a kerti burkolatokban is megmutatni. Így került a kertbe: 
  • Rusztikus stílusú, fakó színárnyalatú téglaburkolat
  • Vasúti talpfa (lépcső és pihenő gyanánt)
  • Andezit zúzalék (ami mély tónust ad a kertnek és körbeöleli a veteményes ágyásokat)

Ezek az anyagok olyan időutazást eredményeznek a hátsó kertbe, amelyet már jó ideje tudatosan szeretnék létrehozni. Itt ne csillogjon semmi, ne legyen új semmi, csak élvezzük a kertet, a teret és a lassan beköltöző növények nagyszerűségét, amelyek egy virágzó zöld szobát fognak körénk létrehozni. Ezek a fenti anyagok már most ősszel láthatóan kezdik megadni a kertnek az időtlen és megunhatatlan hangulatot, amit eredetileg is ide szerettem volna létrehozni.

Akár ezen a ponton meg is állhattunk volna. De a papírra vetett tervem a sok kis apró részlettel együtt ennél összetettebb. 

Talán első ránézésére túl merésznek és talán még komornak is tűnhet, ám jó sok zöld és virágos növénnyel körbeültetve egy kis zöld szigetté változik ez a kis hátsó kert, amelynek még bejárata is lesz, akár egy zárt és titkos udvarnak. 

Rajongok a rozsdás kerti kiegészítőkért, amelyek nem csak színt visznek a kertbe, de az időtlenség érzetét is keltik. Így egy rozsdás jellegű tűzrakó is került erre területre, amelynek használatára már régóta nagyon vágyott a család fiatalabb generációja. Forró csokizások, forralt borozások és pillecukor sütögetések helyszíne lesz ez a kis tűzrakó. Szóval, egy igazi parti cucc!




Nekünk embereknek nagy vágyunk létrehozni egy csöppnyi paradicsomi teret egy kisebb darab földön, ahol úgy érezhetjük, hogy a lelkünk tökéletes nyugalomra lel.
Ez a kis darabka hátsó kert a kiegyensúlyozottságot és a harmóniát sugározza majd magából, amely terveim szerint már tavasszal be fog tudni  mutatkozni. 


Még közel sem vagyunk a vége tábla közelében:
Az örökzöld sövények és virágzó fák, cserjék váratnak még magukra. Úgy gondolom, ezek adják egy kert fő vázát, amikor már tudod mihez igazítani a terveidet és a dekorációkat. Jelenleg ezek a fontos elemek még csak a fejemben léteznek, ezért aszerint kell kialakítanom a kert többi részét, hogy ezeket a virágzó és örökzöld elemeket figyelembe veszem, még ha nincsenek is ott a kertünkben.

Talán tavaszra lesz már zöld gyepünk is, bár még mindig nem tudom mi a jobb megoldás, ha csak elvetem a füvet és  nézem, ahogy a vakond újra és újra kiássa én pedig vissza gereblyézem. Vagy vakondhálózunk és attól rettegek, hogy a kutyusunk majd meg akarja keresni a vakondot és emiatt széttépi a teljes vakondháló rendszert. Ez a feladat még megoldásra vár...



Végül pedig jöjjenek a virágzó képek. Egy alig kész kertben is el tudod érni, hogy virágok nyíljanak a kertedben. A rózsaágyás idén lett két éves, miközben az évelőágyást idén tavasszal a nagy leállás kellősközepén kezdtem létrehozni. Ennyit gyomot és pajort én még életemben nem forgattam ki a földből, mint idén tavasszal. Nem is csoda, hogy egy komplett vakond család lakik a kertünkben, ha ilyen finom falatokból tudnak lakmározni egész évben.

Nehéz volt válogatni a virágos képek közül, de most csak egy kis ízelítőt szerettem volna nektek adni a virágos mezőnk tavasztól - őszig tartó hangulatából.











És egy fotó rólam, hogy néha azért így is tudok pihenni a kertben.
Igen ritka pillanat, de ez egy csodás nyári délután volt, amikor úgy érezhettem, hogy kertem minden szeglete rendben van és a világ megállt ebben az őrületben.
Kívánok mindannyiunknak sok-sok ilyen csodás kerti pillanatot 2021-ben.




A szerző: Borbás Ágnes

A Dekor&Mentha blog elindítója, a Dekor&Mentha Shop megalkotója is vagyok. Írásaim mindenkinek szólnak, akinek fontos a szépség, aki szerint a szép része a kert, akár virágoskert, akár ehető kert.

Zöldségmagok, fűszermagok, virágmagok, virághagymák, kerti eszközök, kerti kiegészítők egyaránt megtalálhatók a Dekor&Mentha Shop kínálatában. Napi és ünnepi ötletekkel, meglepetésekkel, saját kertek versenyeivel szeretnék kedvében járni látogatóimnak, kertépítő társaimnak.

0 megjegyzés :