Újság!
Betöltés...

Tippek kiskert kialakításához - 1. rész

Aki kis telekmérettel rendelkezik, az nagyon jól tudja, hogy mennyire nehéz úgy tervezni egy ekkora teret, hogy végeredményben minden igényt kielégítsen, de az mégse legyen egy barkács- vagy raktáráruház hangulatával felruházott hátsókert. Azaz legyen stílusos, praktikus és mégis egy zöld szoba illetve egy táj hangulatát tükrözze vissza.


A következő hetekben be szeretnék nektek mutatni egy - egy ötlet kombinációt és kertet, illetve egy-egy tervező ehhez kapcsolódó instrukcióit. Azaz a kerttervező, vagy épp dizájner szerint, mire érdemes figyelni, ha kis tereket szeretnénk zöld szigetté varázsolni.


Elsőként Nicola Lesbirel koncepcióját mutatnám meg nektek, ami igen izgalmas és jól hasznosítható sokunk számára egy olyan városi kertben, ahol fontos az eredetiség és a növények nagy felületű megjelenése. Nicola 2003-ban versenykertjével arany medál díjat nyert Chelsea- ben. Ez az élmény, majd a későbbi évek során a Dan Pearson stúdióban szerzett tapasztalatok, szebbnél-szebb kerteket és egy egyéni látásmódot alakított ki benne.

Saját kertjét - ami egy keskeny sorház kertje - három részre osztotta és határozott elképzeléssel alakította ki annak funkcióit. Véleménye szerint a kis kertek kialakításánál meghatározóak az egyszerű vonalak, az egyszerű alkotóelemek és a jó minőségű anyagok. Szerinte az izgalmas kerti megoldások, csak növények formájában köszönhetnek vissza a kertekben, ami még egy ekkora kertben is igazi látványosság lehet.



Kertjének hármas tagozódása:

1. rész: A ház közeli rész, egy étkező terasz magaságyásokkal körbevéve.
2. rész:  Keskeny ösvény, amelyet magas, nagy felületeket betakaró növények határolnak.
3. rész:  Szabályosan rendezett, emelt ágyásokkal tarkított hátsó rész, amelyet egy üvegház "zár le". Ám ez a lezárás, szinte a végtelenség érzését is biztosítja a kertnek, mintha az üvegház mögött, következne a folytatás. Illetve ez a tér egy plusz, a háztól távolabbi pihenőhellyé lett kialakítva.

Fontos szempontok kiskert tervezésénél:

  1. Lehetőségeidhez mérten a legjobb minőségű anyagokat építsd be a kertbe, amelyeknek minőségét hosszú távon fogod értékelni.
  2. Ne keverj túl sok féle anyagot. Például ha csak a cserepeket vagy a kaspókat nézzük, akkor azokból alakíts ki virágszigeteket különféle edényméreteket használva, amelyeket az azonos forma és máza egységessé varázsol. De ugyanúgy tedd ezt más egyéb kertben felhasznált anyagok kiválasztásánál is.
  3. Csak megfontoltan tervezz és ültess kulcsfontosságú növényeket. Ilyenek például a fák és a bokrok használata, amelyek rossz helyre ültetve zavaróak lehetnek, jó helyen pedig kiemelik a környezetükben lévő építményeket. 
  4. Nem az a kihívás, hogy milyen sok féle növényt tudsz betelepíteni egy kis kertbe, hanem az, hogy melyeket hagyod ki az ültetés során. Kiskert esetén is azt javasolja, hogy inkább kevesebb fajta növénnyel alakítsuk ki a teret, de azok nagyobb mennyiségben legyenek jelen, minthogy nagy mennyiségű növényválaszték legyen a kertben, amelyeket sok kis apró szigetekre osztunk. Így látványos nagy felületeket hozhatunk létre még a kisebb kertekben is.
  5. Ne feledkezz meg a praktikus kerti elemekről sem. Fontos figyelmet fordítanod a kert talajára, amely egy hosszú távú befektetés lesz. De ugyanilyen praktikus és kényelmi befektetés az öntöző és  vízgyűjtő rendszer kiépítése is. Végül pedig a bútorok hosszú időre meghatározó elemei egy kertnek, amely az év egy bizonyos időszakában fontos funkciót töltenek be az életünkben.


Képek forrása: itt és itt

Ez a kert kifejezetten növényrajongók számára lehet megfelelő választás, de érdemes figyelni a következő hasonló posztokat is, mert mindenféle igényre találhattok megoldásokat.


Köszönöm, ha meg osztod barátaiddal és ismerőseiddel,  illetve várom kommentjeiteket ebben a témában.

A szerző: Borbás Ágnes

A Dekor&Mentha blog elindítója, a Dekor&Mentha Shop megalkotója is vagyok. Írásaim mindenkinek szólnak, akinek fontos a szépség, aki szerint a szép része a kert, akár virágoskert, akár ehető kert.

Zöldségmagok, fűszermagok, virágmagok, virághagymák, kerti eszközök, kerti kiegészítők egyaránt megtalálhatók a Dekor&Mentha Shop kínálatában. Napi és ünnepi ötletekkel, meglepetésekkel, saját kertek versenyeivel szeretnék kedvében járni látogatóimnak, kertépítő társaimnak.

0 megjegyzés :