Tegnap délután egy Hitchcock-jelenet részese lehettem. A Madarak című fílm mára már olyan alapmű, amit még azok is ismernek, akik nem tartoznak a thriller filmek rajongó táborába, és én pechemre tegnap egy epizód szerepet játszottam.
 |
| Hitchcock: Madarak |
Délután arra lettem figyelmes, hogy teraszunkon két nagy dolmányos varjú károg, amit először az ismét befészkelő galambpárral hoztam összefüggésbe, majd kiderült, hogy a kutyánkat követik. Ekkor a hirtelen kezem ügyébe került üres üdítős palackkal kezdtem őket hessegetni (utólag leírva ez egy elég abszurd ötletnek tűnhet, de akkor ezen nem gondolkodtam), és nagyon nem akartak távozni a kertből.
Majd hirtelen vizslánk beugrott a tujasövény mögé, ahol szárnycsattogást hallottam. Először úgy gondoltam, hogy sikerült elkapnia az egyik varjút, de látva a kutyánk szájában vergődő madarat és az egyre lejjebb ereszkedő (1 - 1,5 m közelségre), majd egyre hangosabban károgó másik két madarat, már összeállt a kép. Vadászó ösztönnel ellátott kutyánk sikeresen elkapott egy varjú fiókát és ezért szülei frontális támadást indítottak ellenünk. (Én védtem a vizslát, ők védték a fiókát!) Na, ez volt az a pillanat, amikor már nem tudtam, hogy melyik madár honnan indít rohamot ellenünk. Konkrétan a hátamnak támadott az egyik dolmányos szülő és ekkor már aggódni kezdtem mindkettőnk testi épsége miatt. Ezért a kutyát azonnal a házába küldtem, majd nem sokkal később jobbnak láttuk inkább a házunkba vinni és ott vigyázni rá, amíg elül kint a madár vihar.
Egy időre én is bementem, de nem nyughattam, hogy két madár vereséget mérhet rám. Így összeszedve minden bátorságomat és makacsságomat egy lombgereblyével hadonászva a fejem fölött kivonultam a kertbe.
Az először üres kertben hirtelen hátulról leptek meg a madarak, ám ekkor már nem támadtak és én is igyekeztem elkerülni azt a helyet, ahol a fiókájuk feküdhetett. Fura volt, hogy mindig hátulról figyeltek. Bárhogy fordultam is a kertben, (természetesen én is szemmel akartam őket tartani, mert volt bennem egy nagy adag félsz) mindig egy a hátam mögött található fára vagy épületre telepedtek.
Este felé én már nem jelentettem számukra veszélyt, azaz nyugodtabban közlekedhettem a kertben, ám vizslánkat többször meg akarták támadni.
És, hogy milyen érzés volt, amikor a szárnycsattogásukat meghallottam a hátam mögött? Több, mint rémisztő... Hogy felért- e egy esti Hitchcock-kal? Több volt ez annál...
A szerző: Borbás Ágnes
2 megjegyzés :
Szinte szóról-szóra ugyanez történt velem ,valamelyik reggel ,azzal a különbséggel,hogy az utcán sétált elöttem 2 varjú fióka?! Akkorák majdnem mint a felnőtt példányok,de repülni nem tudttak ,és lementek az útra.Na,itt jöttem képbe én,az állatbarát ,gondoltam megfogom őket ,és berakom egy kertbe.Ahogy sikerűlt az egyiket nyakoncsípni,ő is elkezdett engem :))))és hangosan károgott.Erre mintegy varázsütésre megjelent a két szülő a fejem felett ,és az általad is leírt módon betámadttak!!Tényleg tiszta Hitchkok volt ,én is rögtön a filmre gondoltam..:DDEnnek ellenére hősiesen :DD megmentettem mint a két fiókát,és beraktam őket egy lakatlan kertbe.
Üdv:Trixi
A végén kiderül, hogy van alapja annak a filmnek. Hááát, nem túl szívderítő. :((
Sajnos nálunk még mindig terror alatt tartják a kertet.
Ennek oka lehet a rigó család is, amelyik itt fészkel a lilaakácban, de valamiért a kutya még mindig a bögyükben van.
Megjegyzés küldése