(2010. május 6.)
Ma megtörtént az év első fűnyírása. Innentől kezdve végérvényesen kertszezon van. Azaz, amikor kinyitom az ajtót a reggel már virágnézegetéssel kezdődik. Természetesen ez nem lehet sok idő, mert reggelente nagy a fennforgás a házban (kivéve, ha jóval korábban kelek, mint családom tagjai).
Valószínű, hogy vannak nálunk lelkesebbek is, akik korábban kezdték a fűnyírási szezont. De őszintén szólva, én még vártam volna 1 vagy 2 hetet a fűben megbújó hagymás virágok miatt. Amikor lelkesen irogatnak a kertészeti újságok a fű közé ültetett hagymás virágokról, akkor bennem mindig valami ellenérzés támad. Ugyanis a nálunk található kisvirágok, a gyöngyike és a csillagvirág teljesen önállóan, és megkérdezésünk nélkül költözött a kertbe és szaporodik évről évre.
Félreértés végett, én nagyon szeretem az önállóságukat és azt, hogy minket választottak, mert gyönyörűek és tényleg mosolyt varázsolnak az arcomra. De sajnos a fű is akkor ugrik növekedésnek, amikor már a virágok megjelentek a levelek között, és szinte versenyeznek egymással. Sajnos a versenyt a fű szokta megnyerni, mert olyan méreteket ölt, hogy muszáj nekiugrani a fűnyíróval. És ilyenkor fájó szívvel búcsúzom a virágos mezőmtől.
De az az egy vígasztal, hogy ezek a virágok nélkülem intézik, hogy hol és milyen mennyiségben jelennek majd meg jövőre.
A szerző: Borbás Ágnes
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése