Újság!
Betöltés...

Novemberi Kerti Teendők

Ahogy közeledtünk November felé, úgy lett egyre színpompásabb illetve látványosabb az őszi kert és a természet. Mert ez az az évszak, ami abszolút kihozza a maximumot és a véghajrát minden növényből. Szinte jó kint lenni a kertben, akár úgy is, ha fúj a szél, szemerkél, vagy épp esik az eső.

A teendők listáját pedig itt találod, amit egyéni szokásoktól függően ki is egészíthetsz majd magadnak.
 
Kép forrása
Ültetések:
Virághagymák
  • Ha eddig még nem tettük volna meg, akkor most jött el az ideje, hogy földbe kerüljenek az őszi ültetésű virághagymák. Ám ilyenkor ne csak a virágágyások jussanak az eszünkbe, hanem egy-egy nagyobb méretű cserépben is gondolkodhatunk, amelyek tavasszal a teraszon, vagy a kapubejárat melletti beton részen is színekbe öltözve majd köszönthetnek minket.
  • Tulipán, Nárcisz, Díszhagyma, Jácint, Nőszirom, Krókusz, Szellőrózsa, Boglárka, Gyöngyike,
  • Különlegességnek számít a karácsonyi Paperwhite Nárcisz, amiről ITT olvashattok.

Rózsák, Cserjék és Fák
  • Ez az a hónap, amikor rózsatöveket, cserjéket és fákat ültethetünk a kertbe.
  • Erre a hónapra, a növényekben már lelassul vagy nincs nedvkeringés és ezzel könnyebbé tesszük számukra ezt a különben stresszel járó folyamatot. 
  • Fontos, hogy a fagyérzékeny növények ültetését inkább a tavaszi időszakra halasszuk.

Virágágyás:
  • Távolítsuk el a beteg leveleket a rózsatövekről, így megakadályozhatjuk, hogy azok a talajon keresztül a következő évben visszafertőzzék majd a növényt.
  • Kötözzük össze a magas fűféléket, így mutatós téli dísze lesz kertünknek, amelyet tél végén vissza tudunk vágni.
  • Elérkezett a dália gumók és a többi fagyérzékeny hagymás virág (kardvirág, Canna virág, Sáfrányvirág, Frézia) kiásásának az ideje.

Veteményeskert:
  • Magról vetve, most érdemes hagymát "ültetni", mert így tavaszra friss újhagymával fog kertünk megörvendeztetni.
  • A pihenésre szánt ágyásokat trágyázzuk és ássuk fel. Nem szükséges elgereblyézni, mert így télen a csapadék sokkal jobban át tudja áztatni a betrágyázott talajt, illetve majd a hideg elvégzi helyettünk a talaj porhanyósítását.
  • Takarítsd ki az eper ágyásodat. Távolítsd el az elhalt szárrészeket 

Szedhető és ehető finomságok a veteményesből:
  • Tépőkel félék, Kelbimbó
  • Zellergumó, Zellerlevél
  • Késői, hidegtűrő saláták: Rukkola, Mustársaláták, Mizunák
  • Örökzöld fűszernövények: Rozmaring, Zsálya
 
Egyéb:
  • Tisztítsuk meg a kerti szerszámainkat, hogy a helyükre pakolva rendben várhassák a kora tavaszi kezdést.
  • Falevelek összegereblyézése és komposztálása. Erre kiváló mód a levélkomposztáló, ami hihetetlen mennyiségű levelet képes elnyelni.
  • Ürítsük és takarítsuk ki a kiürült cserepeket, kaspókat, amelyekre kora tavasszal gyorsan rátalálhatunk, ha méret szerint, csoportosítva rámoljuk.

Állati teendők:
  • Takarítsuk ki a madárházakat
  • Készítsük elő / Frissítsük fel madáretetőket.
  • Az ágyásokban hagyott virágfejek és apró termések biztos madárcsalogató módszerek.

Dekorációk&Finomságok:
  • Adventi koszorú megtervezéséhez és elkészítéséhez itt találhatsz ötleteket.
  • Egyszerű és gyorsan elkészíthető finomság ez a sütőtökös pite. Mindenképp tegyetek vele egy gyors próbát.

További szép kerti napokat kívánok nektek!



A szerző: Borbás Ágnes

A Dekor&Mentha blog elindítója, a Dekor&Mentha Shop megalkotója is vagyok. Írásaim mindenkinek szólnak, akinek fontos a szépség, aki szerint a szép része a kert, akár virágoskert, akár ehető kert.

Zöldségmagok, fűszermagok, virágmagok, virághagymák, kerti eszközök, kerti kiegészítők egyaránt megtalálhatók a Dekor&Mentha Shop kínálatában. Napi és ünnepi ötletekkel, meglepetésekkel, saját kertek versenyeivel szeretnék kedvében járni látogatóimnak, kertépítő társaimnak.

0 megjegyzés :