Újság!
Betöltés...

Gyönyörű sírkertek - Ahogy azt egy kertkiállításon láttuk

Amikor elindultunk kerteket látogatni minden eszembe jutott, csak az nem, hogy sírkerteket fogok fotózni.

Aztán amikor megláttam az egyik berlini parkban (IGA-Berlin) a lent felsorakozott kisebb és nagyobb sírkerteket és úgy gondoltam, hogy ez egy olyan területe a kertészkedésnek, amit szeretünk hanyag (fejünket a homokba dugva) módon kezelni, azaz:
„Ha nem foglalkozunk vele, akkor biztos nem is létezik ez a probléma.”



Első meghökkenésem ellenére úgy láttam, hogy itt olyan megoldásokat mutatnak be, amelyek hasznosak lehetnek, és talán nektek is felkelti az érdeklődéseteket.

Némelyik sírkert érdekes ötvözete a kertrajongásnak és a búcsúzásnak, miközben láthatóan dekoratív és kivitelezhető megoldásokat keres egy hétköznapi problémára.

Most, hogy közeledik az az időszak, amikor egyre többet és többen gondolunk majd elhunyt szeretteinkre ez a téma igazán aktuálissá válik. Miközben ez egy döntés, amit ha egyszer meghozunk, akkor az meghatározza a sírhely ápoltságát és gondozási igényét.

Megmondom őszintén nehéz erről a témáról távolságtartóan írni, mert arra gondolok, hogy aki most olvassa annak lehet, hogy ez egy igen aktuális téma, ezért igyekszem tárgyilagos maradni a témában.

A lefotózott sírkertek mindegyikére jellemező, hogy a terület nagy részét örökzöld növények borítják. A felületen akár többfajta örökzöld növény is megmutatkozik ezzel kiemelve a színek és lombozatok különbözőségének nagyszerűségét.

A sírkert további, és egyben kisebb része egynyári összeállításoknak is teret adhat, amelyek az évszakok változásával kicserélhetőek és felfrissíthetőek. Némely esetekben ezek akár tökéletesen kialakított virágágyások is lehetnek, míg a másik helyen megmaradnak az egyszerű színek és növények felvonultatásánál. Ez teljesen egyéni döntéstől függ.

Nagyon fontos, hogy olyan növényt válasszunk, ami bírja a hazai időjárási körülményeket. A fotókon látható egyik sírkertet Thuja occidentalis (Nyugati tuját) és Vitaliana Primuliflora (Aranykankalin) takarja, amelyeket még ráadásként változatos varjúháj összeállítás díszít. A másik sírkerten Cotoneaster dammeri (Szőnyegmadárbirs), majd a következőn Hedera helix (Borostyán) és egy ezüst színű varjúháj található.

Nem szeretném mindegyik sírkertet ennyire alaposan kielemezni.
Ezt inkább egy olyan gyűjteménynek szánom itt az oldalon, amihez fordulhattok, ha szükség adódik rá.











Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél mindig frissen értesülni róluk, akkor Kövess minket a Facebook oldalunkon.
Köszönöm, ha megosztod az ismerőseiddel.

A szerző: Borbás Ágnes

A Dekor&Mentha blog elindítója, a Dekor&Mentha Shop megalkotója is vagyok. Írásaim mindenkinek szólnak, akinek fontos a szépség, aki szerint a szép része a kert, akár virágoskert, akár ehető kert.

Zöldségmagok, fűszermagok, virágmagok, virághagymák, kerti eszközök, kerti kiegészítők egyaránt megtalálhatók a Dekor&Mentha Shop kínálatában. Napi és ünnepi ötletekkel, meglepetésekkel, saját kertek versenyeivel szeretnék kedvében járni látogatóimnak, kertépítő társaimnak.

0 megjegyzés :