Újság!
Betöltés...

Virágzó levendula sövény az utcafronton

Saját levendula sövényről álmodoztam az elmúlt két évben, és végül ez az álom megvalósult.



Két tél és két tavasz, majd egy teljes tavalyi nyári szezon kellett ahhoz, hogy gondozzam és higgyek abban, hogy itt az utcafronton is lehet szépen virágzó levendulásom. SŐT!!!
(Előzményekről ITT olvashatsz.)

Nehezített terepre ültettem szegény levenduláimat, ugyanis nem elég nekik, hogy utcafronti részen csak ritkább öntözésben van részük (ez főként a begyökerezés időszakában fontos!), másrészt három (alapvetően) kis méretű lombkoronával rendelkező fa is díszítik az utcafrontot, amelyek májustól kezdődően szórt árnyék alatt tartják a levendula bokrokat. Ez egy részről jó, mert kevesebbet kell locsolni, más részről pedig kérdésessé tette a levendulák virágzási kedvét.


Szórt árnyék hatása a levendulákra:

  • Jobban megnyúltak és a fény felé dőltek a virágszárak (bár ez amúgy is egy hosszú szárú fajta)
  • Nagyjából 2-3 héttel későbbre tehető a teljes nyílási időszak, a más hasonló fajtákhoz képest.
  • Feltételezhetően az aromája sem lesz olyan intenzív, mint a teljes napra ültetett töveknek, de ezt egyelőre én nem érzem, mert így is fantasztikus illat van a házunk előtt.



 

Az utcafronti levendulás
Előnyei&Hátrányai:

Hátrányok/Munkák:

  • Néha-néha fel kell lazítani a talajt alatta és ki is kell gyomlálni.
  • Bár nem túl sűrűn, de öntözést igényel.
  • Szükséges a tavaszi és az őszi formaigazítás 
  • Kutyusoktól egy kifeszített spárgával védtem meg a bokrokat. Úgy tűnik ennyi jelzés teljesen elég volt nekik ahhoz, hogy az addig folyamatos ág és bokor sérülések elmaradjanak.

Előnyök:

  • Rendezett és mutatós utcafront egész évben.
  • Az év egy hosszabb időszakára virágos és illatos ágyást kapunk.
  • Más hasonlóan mutatós növényekkel összevetve, nem igényel túl sok gondozást.
  • Virágát gasztronómia és virágkötészeti szempontból is hasznosíthatjuk.

Meglepetésként a Google ilyen videót készített a fotóimból és videóimból.



 Levendulás recepteket pedig itt találsz:

Dekor&Mentha Shop vásárlás




A szerző: Borbás Ágnes

A Dekor&Mentha blog elindítója, a Dekor&Mentha Shop megalkotója is vagyok. Írásaim mindenkinek szólnak, akinek fontos a szépség, aki szerint a szép része a kert, akár virágoskert, akár ehető kert.

Zöldségmagok, fűszermagok, virágmagok, virághagymák, kerti eszközök, kerti kiegészítők egyaránt megtalálhatók a Dekor&Mentha Shop kínálatában. Napi és ünnepi ötletekkel, meglepetésekkel, saját kertek versenyeivel szeretnék kedvében járni látogatóimnak, kertépítő társaimnak.

0 megjegyzés :