Újság!
Betöltés...

Varázslatos virágmezők Belgiumból

Ma olyan virágágyás variációkat szeretnék nektek megmutatni, ahol első ránézésre minden növényt ismerhetsz, de a különleges társítások miatt meglepő lehet a látványuk.

Tervezőjük Chris Ghyselen, aki Belgium szépen nyírt alacsony sövényei közé álmodta meg ezeket a varázslatos virágmezőket.


Ellentétben az angol virágágyásokkal, - ahol lépcsőzetesen alakítunk ki egy 1 - 1,5m mély ágyást - Chris Ghyselen alkalmazkodott a helyi körülményekhez és sövények mögé bújtatott magas évelőágyak tengerét hozta létre.

Virágágyásainak első sorában sok esetben találni 90 vagy 120 cm magas évelőket / fűféléket, amelyek formájukkal és színükkel állnak egymással kontrasztban. Így aztán az ágyás növényei szinte versenyre kelve növekednek és virágoznak egymás mellett. Ám jobban megnézve a képeket, rögtön feltűnik, hogy néhány helyen mégis találni alacsonyabb évelőket, amelyek a magasabb felkopaszodásra hajlamos növények szárainak eltakarására szolgálnak.

Az ösvény két oldalára ültetett ilyen fajta virágággyal, pedig olyan látványban lehet része az arra látogatónak, mintha egy hatalmas virágos mezőn szeretne magának utat vágni. Azaz a természetet hozza el a kert egy kis sövénnyel határolt szegletébe. Mert az sok esetben fontos szempont Chris Ghyselen számára, hogy alacsonyra nyírt sövények mögül bukkanjon elő ez a titokzatos világ. Amit egy kis méretű kertben még nagyobb kihívásnak tekint a kerttervező.






Egy városi park nyár végén:


És télen:

Forrás

A szerző: Borbás Ágnes

A Dekor&Mentha blog elindítója, a Dekor&Mentha Shop megalkotója is vagyok. Írásaim mindenkinek szólnak, akinek fontos a szépség, aki szerint a szép része a kert, akár virágoskert, akár ehető kert.

Zöldségmagok, fűszermagok, virágmagok, virághagymák, kerti eszközök, kerti kiegészítők egyaránt megtalálhatók a Dekor&Mentha Shop kínálatában. Napi és ünnepi ötletekkel, meglepetésekkel, saját kertek versenyeivel szeretnék kedvében járni látogatóimnak, kertépítő társaimnak.

0 megjegyzés :