Újság!
Betöltés...

Kertvárosból a tetőre

Lolita története rögtön magával ragadott. Ha már elég régóta olvasod a blogot, akkor rá fogsz jönni, hogy miért, és talán Te is megtalálod benne a magad történetét. Mert bár azt tanítják a nagy bölcsek, hogy ne ragaszkodjunk annyira a múló tárgyakhoz, valahogy nehéz ezt egy kertre is elmondani, ami annyi szépséget, emléket és élményt ad az életben. Ahol minden változik, de mégis mindig minden az örök nyugalmat és a kirobbanó energiát is árasztja magából az évszakok változásával.


Lolitának 28 éven keresztül ilyen (lenti kép) csodás látványban volt része, amikor (anyagi megfontolásból) úgy döntöttek, hogy eladják a házukat és a jóval pezsgőbb városi élet részesei lesznek. Egy belvárosi háztömb hatodik emeletére költözte, ahol már nem voltak árnyas fák, kellemes kerti sétányok és a zöld gyep is hiányzott. Éppen ezért Lolita úgy döntött, hogy a külvárosi kertészkedésről áttér a városi kertészkedésre, és egy ennek megfelelő kertet is szeretne létrehozni. Olyat, ami mintha a városból nőtt volna ki.

 Határozott elképzelései voltak, amelyeket tökéletesen sikerült megvalósítania.
Nem vágyott sem rikító, sem élénk színű növénykompozícióra. Ezért az ezüst, szürke és fekete színek mellett döntött, amelyek mellé a kék színárnyalatai társultak virágok formáiban.
A tetőteraszon már volt néhány magaságyás, ami megkönnyítette a növények ültetését és erre főként a terasz korlátja mellett volt szükség. Mivel magas házak veszik körül az épületet, ezért valamilyen módon szükség volt az intimitás illúziójának megteremtésére. Nekem legjobban a hosszú oldalra ültetett nádtippan (Calamagrotis acutifolia) tetszik, ami sűrű ültetéssel zár, de mégsem takarja a kilátást. Ám nem csak körbe, hanem az étkezőt és a nappalit elválasztó köztes részen is találni magaságyást, ami a két tér közötti különböző funkciót jelöli.





Végül pedig sikerült egy kis emléket is csempészni a jelenlegi valóságba. A már meglévő magaságyásokban apró kavicsokat és nagyobb köveket találtak, amelyekből zörgő kavicsösvényt alakítottak ki a terasz beton felületén és köré virágágyást hoztak létre.



Lolita, aki 4 gyerek édesanyja és 4 unoka nagymamája, végül teljesen más kertet alkotott, mint az előző 28 évben. Alkalmazkodott a jelenlegi környezetéhez, mert újra alkotni vágyott és megújulni…
 

Képek: Susan Curtis

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél mindig frissen értesülni róluk, akkor iratkozz fel a blog oldalán vagy a Facebook oldalon a "Követés funkciónál" válaszd a  "Megjelenítés elsőként" lehetőséget.
Köszönöm, ha megosztod az ismerőseiddel.


A szerző: Borbás Ágnes

A Dekor&Mentha blog elindítója, a Dekor&Mentha Shop megalkotója is vagyok. Írásaim mindenkinek szólnak, akinek fontos a szépség, aki szerint a szép része a kert, akár virágoskert, akár ehető kert.

Zöldségmagok, fűszermagok, virágmagok, virághagymák, kerti eszközök, kerti kiegészítők egyaránt megtalálhatók a Dekor&Mentha Shop kínálatában. Napi és ünnepi ötletekkel, meglepetésekkel, saját kertek versenyeivel szeretnék kedvében járni látogatóimnak, kertépítő társaimnak.

0 megjegyzés :