Újság!
Betöltés...

Futónövényekkel a lakásban

Szobanövények azok, amelyek segítenek a téli szürkeséget átvészelni, és az annyira hiányzó kertészkedési tenni akarást kielégíteni. Sőt, az alábbi képeket megnézve elmondható, hogy szinte több is lehet egy téli hobbinál.

Forrás
Onnantól kezdve, hogy megszülettek a fiaim sokáig száműzöttek voltak a szobanövények a házból. Néha napján kaptam egy - két cserepes szobanövényt, de azt olyan magasra kellett tennem, hogy sokszor én is megfeledkeztem róla. Így most, hogy már túl vagyunk a kiborít, lever és egyéb időszakokon (bár most inkább a bunyóban összetör következik...), úgy döntöttem elkezdem gyűjtögetni a lakásban is kedvenceimet.
A most összeválogatott csokorban kúszónövényekkel feldíszített lakásbelsők között válogathattok. Egy jól kiválasztott és szépen bemutatott növény harmonikus teret eredményez. Míg egy kis szobában inkább a metszőollóra van szükség, addig egy nagyobb térben a megfelelő cserépméretről kell gondoskodni.
Forrás
Forrás





Mert mindig kell egy kakukktojás. ;)
Forrás

A szerző: Borbás Ágnes

A Dekor&Mentha blog elindítója, a Dekor&Mentha Shop megalkotója is vagyok. Írásaim mindenkinek szólnak, akinek fontos a szépség, aki szerint a szép része a kert, akár virágoskert, akár ehető kert.

Zöldségmagok, fűszermagok, virágmagok, virághagymák, kerti eszközök, kerti kiegészítők egyaránt megtalálhatók a Dekor&Mentha Shop kínálatában. Napi és ünnepi ötletekkel, meglepetésekkel, saját kertek versenyeivel szeretnék kedvében járni látogatóimnak, kertépítő társaimnak.

0 megjegyzés :