Újság!
Betöltés...

Stacy Titkos Kertje

Múlt héten egy különleges hölgy blogjára bukkantam, aki gyerekkori álmát követve 4 hónapnyi munkával létrehozta kedvenc könyve ihlette kertjét.

Itt nem feltétlen a praktikusság, hanem a varázslat és a képzelet uralja a teret.

Üdv a Titkos Kertben!


Úgy gondolom, hogy Stacy-nek sikerült négy kisfia mellett mindezen kritériumoknak megfelelő kertet alkotnia. Gyerekként csak álmodozott arról, hogy majd egyszer lesz egy apró, saját, külön bejáratú kertecskéje. Idén végre eljutott a tettek mezejére és lekerített egy kisebb részt a kertjükből, amit egy kapun keresztül lehet megközelíteni. Itt feltöltődhet, kikapcsolódhat és csak önmagára figyelhet. Valljuk be, ilyen helyre sokunknak lenne igénye. 

Ilyen volt előtte:

Kihívásra váró feladat ebből a területből megalkotni álmaink Titkos Kertjét. Ám ha végig nézitek a képeket, akkor rájöttök, ha valamit igazán akarunk, akkor nincs lehetetlen. :))



Gyertek és nézzetek velem körül!


Ahogy belépsz a kapun, utad rögtön egy hófehér padhoz vezet, ami mellett egy napelemmel működő lámpa áll, az esti hangulatvilágítás részeként. A sarokban pedig fehér klematisz készül felfutni egy igen izgalmas formájú spirális lugasra.


Tovább fordulva Stacy kedvenc alkotása, a ház falán látható - moha graffitik technikájával készült -látványos művészi mohakép következik.


Mellette egy kis kertészasztalka áll, ami egyben a legszebb kerti kincsek bemutatására is alkalmas.


Mindenféle kerti szerszámok tárolására tökéletes megoldás a falraszerelt almatároló rekesz.


Ez a kép egy igazi élményekkel teli emléksarok.
Egy kristályt látsz a képen, amit még ide költözésükkor talált, és végre helyére került itt a kertben, illetve egy kisebb szikladarabot, ami egyfajta emlékezésféle a gyermekkori kavics és sziklagyűjtés szenvedélyére.


A kertkaputól balra egy kerítésre szerelt hófehér virágládát és egy szintén fehér létrát találsz, amelyeket fehér virágok díszítenek. Ez a fehér tónus szinte az egész kertre jellemző, ami így tágabb és nyugodtabb érzetet kelt a szemlélődőben.



Egy tükör mindig jó trükk a kis kertekben. Ám ez egy különlegesen szép darab, ami hatalmas felületével mindig más - más szegletét keretezi be a kertnek.


A sarokban elhelyezett kosár esküvőjük virágos dekorációs eleme volt. Ez most emlékként díszíti a kertet.



Visszatérve az ajtóhoz egy csodás kulcs tűnik a szemünk elé, amire nagyim csak annyit mondana, hogy "Ez biztos a Mennyország kulcsa." :)
És miért lóg itt ez a kulcs? Mert ahogy Stacy mondja: "Titkos Kert nem létezhet kulcs nélkül."


Úgy gondolom, hogy Stacy igazán egyedül álló dolgot alkotott kertje egy szegletében. Gyermeki élményektől inspirálódva a lelke egy darabkáját mutatta meg nekünk. Köszönöm Neki!

Thank you Stacy!. :))
Forrás: Not just a housewife


Ha tetszett, akkor olvass bele ezekbe is:

A szerző: Borbás Ágnes

A Dekor&Mentha blog elindítója, a Dekor&Mentha Shop megalkotója is vagyok. Írásaim mindenkinek szólnak, akinek fontos a szépség, aki szerint a szép része a kert, akár virágoskert, akár ehető kert.

Zöldségmagok, fűszermagok, virágmagok, virághagymák, kerti eszközök, kerti kiegészítők egyaránt megtalálhatók a Dekor&Mentha Shop kínálatában. Napi és ünnepi ötletekkel, meglepetésekkel, saját kertek versenyeivel szeretnék kedvében járni látogatóimnak, kertépítő társaimnak.

3 megjegyzés :

Névtelen írta...

Nagyon boldog lennék , ha lenne lehetőségem egy ehhez hasonlót csinálnom .Imádom a kertet , virágokat. Gratulálok ! Ügyes vagy ! Üdv. Zsuzsa www.lakberendezesi-targyak.hu

Névtelen írta...

Rám,négygyermekes anyukára is igen inspirálóan hatottál!folyamatosan tervezgetek,hogyan legyenek majd a támfalak,a veteményes stb.DE azt hiszem szánok majd magamnak hasonló zugot én is...:-)

Ági, alias Dekor es Mentha írta...

Örülök, hogy így érzel. :))) Ha már alakul valami a kertálmokból, akkor ne tartsd magadban és oszd meg velünk is. :)