Újság!
Betöltés...

Gyerekek és az állatvilág

Fiaimat már szinte születésük óta tudatosan ismertetem a kert és a természet szépségeivel. Hol csak egy érdekes virág vagy illat, vagy egy izgő-mozgó falevél segített ebben, de olyan is volt, hogy távolról néztük a cinkéket, ahogy óvatosan megközelítik az ősszel nekik felszerelt odút.


Ám tavaly nyáron, amikor nagy lendülettel túrtam a veteményest megkértem nagyobbik fiamat, hogy a tőle 10 cm- re tekergődző földigilisztát rakja be a veteményes porhanyós földjébe. Elképedve nézett rám és közölte, hogy ő bizony ilyen gusztustalan valamit nem vesz a kezébe. Ekkor döbbentem rá, hogy bár mutattam és beszéltem is neki erről a hasznos talajlazító állatról, de még sosem vette a kezébe.

Igen, a gyerekeknek szükségük van az összes érzékszervükre ahhoz, hogy alaposan megismerjék és kiismerjék az őket körülvevő világot. Ha mi, a különböző fóbiáinkkal ezt megakadályozzuk, akkor sokkal szegényebb lesz a világról alkotott képük.

Ezért most olyan érdekes "játékokat" gyűjtöttem össze ebbe a bejegyzésbe, amelyek igazi kis természettudósokat, de legalábbis érdeklődő, világra nyitott gyerekeket (vagy akár felnőtteket) varázsolhatnak körénk. Bár egy részét amerikai honlapon találtam, de a másik felét sikerült magyar cégek oldaláról levadásznom. Ha az itt található amerikai cég termékeihez Te tudsz magyar beszerzési forrást, akkor kérlek oszd meg velünk.


Lepke etető és itató. Bár igen sok virágos növény kifejezetten csábító hatással van ezekre a kecses pillangókra, azért ez a megfigyelő állomás hab lehet a tortán. (Pl.: nyári orgona, macskamenta) - gardeningwithkids.org

Lepkemegfigyelő kosár - gardeningwithkids.org

Bogárnéző forgatható távcsővel. Akármilyen izgő-mozgó állatot megvizsgálhatunk vele - csodasuli.hu 


Állathang felismerő, amely segítségével az állathangok felerősödnek, és ezáltal felismerhetővé válnak. - tanszer.hu

Hangyamegfigyelő állomás - tanszer.hu

Felfedező készlet (Nagyítós doboz, nagyító, háló, csipesz), ami minden kíváncsi gyerek kezébe jól mutat. - tanszer.hu

A szerző: Borbás Ágnes

A Dekor&Mentha blog elindítója, a Dekor&Mentha Shop megalkotója is vagyok. Írásaim mindenkinek szólnak, akinek fontos a szépség, aki szerint a szép része a kert, akár virágoskert, akár ehető kert.

Zöldségmagok, fűszermagok, virágmagok, virághagymák, kerti eszközök, kerti kiegészítők egyaránt megtalálhatók a Dekor&Mentha Shop kínálatában. Napi és ünnepi ötletekkel, meglepetésekkel, saját kertek versenyeivel szeretnék kedvében járni látogatóimnak, kertépítő társaimnak.

0 megjegyzés :