Újság!
Betöltés...

A mesébe illő hosszúfürtű aranyeső

Másfél héttel ezelőtt elkísértem a fiamék ovis csoportját az állatkerti kirándulásukra. A gyerekek nagyon élvezték, hogy kimozdultak és érdekes állatokat  láthattak, míg mi felnőttek gyerekszámolgatással töltöttük az időnket. Nagyon szép idő volt és rengeteg óvodás és iskolás csoport rohamozta meg az állatkertet, így hétköznap délelőtt is nagy volt a tumultus



Ezt a képet tízóraizásuk ideje alatt készítettem. Fényképeken már volt szerencsém látni ilyen szépséget, de élőben csak most láttam először hosszúfürtű aranyesőt. Nagyon szeretem a szomszéd néni aranyvessző bokrát, de azért mégis csak ez az igazi.

Az alapfaj igen méretes példány, ezért csak nagy kertekbe ajánlott, de szerencsére már kisebb kerttel rendelkezőkre is gondoltak (Laburnum alpinum Pendulum - 2,5 m). Nagy problémája, hogy magjai mérgezőek, így kisgyermekes családoknál meggondolandó az ültetésük. Úgy gondolom 2-3 év múlva talán beköltözhet kertünkbe mert most, hogy már élőben is láttam még inkább beleszerettem.

Talaj szükségleteit nem nehéz kielégíteni, mert akár a meszes, szárazabb talajon is megél. Viszont egy dologra érdemes odafigyelni, ha sok és szép arany fürtöt szeretnénk tavaszra, akkor minél naposabb helyre ültessük. Fürtjeinek hosszúsága a nemesítésétől függ. Egyik ilyen hosszú fürtű, ami akár 50 cm-t is eléri a Laburnum watereri wossii. Ám ennek a fának a magassága már a 8 m-t is eléri, így csak nagy kerttel rendelkezőek ültessék, de azok annál bátrabban, mert biztos, hogy a környék kedvence lesz.

A szerző: Borbás Ágnes

A Dekor&Mentha blog elindítója, a Dekor&Mentha Shop megalkotója is vagyok. Írásaim mindenkinek szólnak, akinek fontos a szépség, aki szerint a szép része a kert, akár virágoskert, akár ehető kert.

Zöldségmagok, fűszermagok, virágmagok, virághagymák, kerti eszközök, kerti kiegészítők egyaránt megtalálhatók a Dekor&Mentha Shop kínálatában. Napi és ünnepi ötletekkel, meglepetésekkel, saját kertek versenyeivel szeretnék kedvében járni látogatóimnak, kertépítő társaimnak.

2 megjegyzés :

Éva írta...

tényleg csodás ! örülök , h lefotóztad !! nekem is van , tavaly visszavágtam , most egy fél méteres fás száron , /mint a yukka / kihajtott , még nm virágzik -))

Borbás Ági írta...

Ha már virágzik küldjél fotót! :))